Szóval, J.K. Rowling Robert Garibarth álnéven írt krimijével egy bő nap alatt végeztem, hála a téli szünetnek és Rowling lebilincselő stílusának. Tony Parsons regénye sem jelentett időgazdálkodási problémát, még a Kakukkszó előtt elolvastam. :)
De ha már két brit krimit egymás után olvastam, nem tudom megállni, hogy össze ne hasonlítsam őket.
Parsons krimije úgy kezdődik, hogy egy csapat gazdag úritök egy fiatal lányt megerőszakol, megkínoz és megöl. Majd pár év múlva valaki elkezdni eltenni láb alól a még gazdagabbá váló, immár felnőtt tökfejeket. Friss gyilkosságis nyomozónk, a jó érzékekkel megáldott Wolfe pedig első ügyeként próbálja kideríteni az igazságot, és hogy mi történt sok-sok évvel ezelőtt.
Rowling történetének kiindulópontja szerint egy fiatal, sikeres modell öngyilkosságába nem bír belenyugodni annak bátyja, mármint hogy öngyilkosság volt, ezért felbérel egy magánnyomozót - a főszereplő Cormorant - hogy keresse meg a gyilkost. A nyomozásban, szerencséjére, segíti az ideiglenesen mellé kirendelt titkárnő, Robin.
Parsons krimije sokkal sötétebb volt. Ugye azzal indul az egész regény, hogy látjuk az áldozat utolsó perceit... Rowlingnál is gyilkosság történik, de Parsons regényében az egész annyira zord és hideg... És pont ezért kicsit a gyilkoshoz való hozzáállás is más. Rowlingnál szurkoltam, hogy kapja el a nyomozónk a gyilkost, mielőtt újabb tragédia történik, Parsonsnál szurkoltam, hogy derüljön ki az igazság, de nem szerettem volna, ha a gyilkos és a nyomozónk útjai találkoznak - bár találkoztak, és nem is volt jó... És bár nem támogatom az önbíráskodást, de az áldozatokat sem tudtam sajnálni.
A két nyomozóról: Parsons figurája, Wolfe, egyedülálló apa, aki a kicsi lányát és annak kicsi kutyáját nevelgeti, óvja-félti. Annyira tipikusan Parsons-féle apafigura. Mármint nem tudom elképzelni, hogy Parsons egy olyan felnőtt férfiról ír regényt, aki nem apa. :D És ez tetszett is nagyon. A Kakukkszó nyomozójának, Cormorannak a karaktere viszont sokkal sötétebb, mármint annyira Rowlingosan hányattatott sorsú (egy rockzenész házasságon kívül született sokadik gyereke, anyja drogtúladagolásban halt meg, gyerekkorában össze-vissza költöztek, katonának áll, ami miatt elveszíti az egyik lábát, hatalmas tartozása van, a párkapcsolata szétment, ja és az irodájában lakik). Számomra Wolfe volt a szimpatikusabb, mert egy konformista picsa vagyok, de Cormoran talán az a karakter, akiben több potenciál van - mondjuk egy krimisorozathoz.
(Zebulon most olvassa a Gyiloktáskát, próbálom szó szerint idézni a Parsonsra vonatkozó kiszólását: "Ez a pasi kutyabuzi? Mindenkinek kutyája van, és fontos elmondani, hogy milyen fajta..." - ez nálam még egy érv Wolfe, azaz Parsons mellett)
A Kakukkszó és a Gyiloktáska is fordulatokban gazdag, egyik esetben sem láttam előre, hogy ki a gyilkos - ráadásul a Gyiloktáska végén még egyszer átmegy rajtunk az úthenger. Néhány részletet azért kitaláltam, vagyis gyanítottam, büszke is voltam magamra, mint egy kis uszkár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése