Köszönöm Ishiguro, hogy ilyen szép címet adtál a könyvednek (és neked is, fordító)! Mert csak ezért találtam rá és ezért olvastam el ezt a gyönyörű könyvet!
Moly.hun olvastam egy nagyon találó értékelést:
"A mű elején csak mosolyog az ember [a főszereplő főkomornyik] fontoskodó eszmefuttatásain a méltóságról, s ahogy haladunk a történetben, úgy hervad le arcunkról a mosoly, és kezdünk mi is komolyan gondolkodni a kérdésről. Csak mi már arra is rákérdezünk, amire a komornyik makacsul végig nem akar: hogy megérte-e? Hogy a méltóság és a boldogság összeférnek-e."
Nekem a gyengém amúgy ez a világ, és pont ez a mosolylehervadós érzés van bennem mindig, mikor Szabó Magdától vagy Márai Sándortól vagy Szerb Antaltól vagy Stefan Zweigtől olvasok, mert van egy szépséges pátosza annak a régi "szép világnak", amikről ők írnak (akkor is, ha nem egy időben éltek: Zweig 1942-ben meghalt, Ishiguro regénye az 1950-es évek végén játszódik).
És a pátosz mögött ott van persze azoknak a koroknak is minden mocska. De hiába van ott a kérdés, hogy megérte-e, meg hogy mennyire kötött volt az a világ, és mennyivel jobb most élni, néha mégis...
Nem akarok én abban a korban élni, félre ne értsétek, én amúgy sem egy elegáns polgári szalonban üldögélnék, hanem egy hajdúsági tanyán fejném a család összvagyonát, de mégis...
Volt valami elegancia, valami tartás az emberekben, ami mintha eltűnt volna. Amit egyrészről megmosolygok és másrészről mégis vágyom rá. Van erre egy jó példám.
Az egyik professzorunk Budapestről jár tanítani, hetvenes emeritus. Egyik alkalommal elnézést kért, amiért kissé feldúltan érkezett, de - mesélte - nem tud túllendülni azon az udvariatlanságon, hogy az IC vonat fülkéjében a vele utazó férfi csak úgy, kérdés nélkül levette a zakóját. Kérdés nélkül!
Én már eleve a problémát sem értem, mármint IQ-val felfogom, protokoll meg minden, ismerem a szabályokat, de annyira nem tartom lényegesnek. Mennyi minden más fontosabb, mint egy hülye "zakólevételi protokoll". Ha melege volt, hát levette a zakóját. Nagy ügy!
Rettenetesen avíttnak és álszent dolognak tartom, ha ezeket a szabályokat alkalmazzuk. Mármint egy ember megítélésben tényleg az a fontos, hogy kérdés nélkül leveszi-e a zakóját vagy sem? Nekem például fontosabb szempont, hogy valaki ne szemeteljen vagy ne foglalja el jogtalanul a fogyatékosoknak fenntartott parkolóhelyet.
Mégis van ebben valami nagyon szép is. És nem csak elegancia, nem csak tartás A másikra, a többiekre való odafigyelés. Egy belülről fakadó külső kontroll.
Talán ez kezd eltűnni a világból, amikor mindenki azzal van elfoglalva, hogy neki milyen jogai vannak. A többi emberről, meg a társadalmi szabályokról, "kötelességekről" meg megfeledkezünk. Például, hogy megkérdezzük a többi utast, hogy levehetjük-e a zakónkat.
moly.hu adatlap (itt olvasható sok ajánlás-elemzés is)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése