Witcher III - Blood and Wine

Végigvittem a Blood and Wine kiegészítőt is. Annyira imádtam!

Persze, azok a gyengeségek, amiket nem bírok, továbbra is megmaradtak (pl. az irányítás, különösen a fogyatékos Cockroach-é), de tetszett, hogy volt (már-már Fable-szintű) humor a történetben. 

Rettenetesen élveztem, hogy végre süt a nap, és gyönyörű a táj, de nem unalmas módon, mert a szépségen belül Toussaint változatos is tudott lenni. A kicsit mediterrán, kicsit protestáns-polgári hangulatú városok és apró falvak gyönyörűek voltak, ahogy a palota is. 

Jó kalandor módjára persze egy-egy random módon kiválasztott épületbe csak úgy besétáltam (van, ahol így váratlan küldetést is találtam!), meg persze a felfedezetlen területek is mindig vonzottak. Tudom, hogy butaság csak úgy belevetnem magam ismeretlen szituációkba (bele is haltam párszor, hehe, de neeem, nekem nem kell foglalkoznom a piros koponyás figyelmeztetéssel, neeeeem), de türelmetlen voltam, a pengéim meg szörnyvérre éheztek.

A könyv elolvasása után, mint a korábbi posztban említettem, azért figyelmesebb voltam a kaszabolással, a "kanalas szörnyet" egyértelmű volt, hogy meg kell mentenem, a másik hasonló küldetéskor viszont elkövettem azt a "bűnt", hogy nem hittem az antipatikus és beképzelt varázslónőnek (mert egy hibáiból tanulni nem tudó bénaság vagyok), így azt a küldetést bebuktam - vagyis megoldottam, de szerintem lehetett volna pozitívabb kicsengése is. A banditás küldetéseket nagyon élveztem, az egyik esetben pont egy kalandozás közbe esett utamba egy tábor, és hátulról mente be, eloltottam a jelzőtüzet és úgymond mellékesen megöltem a boss-t... aztán esett le, hogy "nem így kellett volna". :D

Viszont a főküldetésre büszke vagyok, szerintem a legjobb forgatókönyvet sikerült végigvinnem. A poszt megírása után persze belevetem magam a youtube-ba, és megnézem a többi végigjátszást is (meg az elrontott mellékküldetést is). 

Geralt még mindig iszonyat jó pasi. Tudom, hogy szánalmas, hogy a páncélok kiválasztásánál befolyásol az, hogy hogyan áll neki, de egy ilyen szép testet elrejteni egy pocakos páncélba bűn. A Blood and Wine amúgy ezen a téren jobban teljesít: mintha jobb (értsd ebben az esetben: csinosabb) páncélokat készítettek volna. Igen, csúnya szexista néni vagyok, de ha annyi meztelen és/vagy megdugható nő rohangál Toussaint-szerte, akkor ennyi örömöm legyen már nekem is. És atya ég, amikor a legvégén "belenézett a kamerába" egy félmosollyal az arcán, wáááááááá!  

A kedvenc karakterem Geralt mellett terrrrmészetesen Regis volt, nagyon bírom az ilyen lojális, a földön két lábon álló, bár kissé borongós lelkületű embereket. Mármint vámpírokat. :) És  a"kémia" (barátság) is jól működött kettejük között, Regis komolysága számomra vonzóbb, mint Zoltán túláradó, barbár szívélyessége vagy Dandelion bugyuta harsánysága.

De Dettlaff is nagyon bejött, a borongós lelkület ugye itt is beköszön, kissé agresszívabb verzióban, de hát én se lennék boldog, ha SPOILER kiderülne, hogy a nő, akit szeretek, csak kihasznált és átveréssel rákényszerít, hogy embereket öljek.   

A női karakterek kicsit nekem most gyengusok voltak, Anna Henrietta sokszor idegesített, bár voltak jó pillanatai is, mikor együtt nyomoztunk. Syanna meg érzésem szerint túl kevés játékidőt kapott. De legalább normális ruhát kapott, nem olyan elbénázottat, mint anno Ciri(pp)é.  

Gwentelni még mindig nem tanultam meg, mert lusta disznó vagyok. 

         

A szinkronhangokat és a zenét szintén rajongásig szerettem, a Blood and Wine zenéjére írtam a disszertációm egy részét, ami azért érdekes, mert az alapjáték vagy a Hearts of Stone soundtrack-ja kifejezetten idegesített, nem tudtam rá írni, míg a B&W-ra igen. (Persze még ez sem tudta letaszítani a trónról a kedvenc írós-tanulós háttérzenémet, a Pillars of Eternity-t - ami azért vicces, mert a játékot nem ismerem). 

És ha már szóba jött a Hearts of Stone: a története egyértelműen jobb, a főgonosza is sokkal-sokkal erősebb, hitelesebb, de a hangulata a B&W-nak annyira új, "festői" és magáűval ragadó volt, hogy számomra megnyerte a két kiegészítő közötti (amúgy értelmetlen és nem létező) versenyt.  

Kicsit azért bele vagyok pusztulva, hogy ezennel vége, és titokban reménykedem, hogy háááátha nem. 

Addig marad a reménykedés, az újrajátszás, na meg a könyvek, és a megértése annak, hogy mi a francot eszik annyira Geralt Jenneferen.   

Mások írták:

Egy érdekes interjú a játék szinkronizálásáról

Ajánló youtobe-on

IGN értékelés

Olvasónapló: Az utolsó kívánság (Andrzej Sapkowski)

Zebulontól kaptam, mivel imádom a Witcher III-at, mikor már végigvittem, képes voltam visszamenni, és a maradék befejezetlen küldetéseket megcsinálni, a felfedezetlen területeket átfésülni stb. Nagyon szeretem, bár tény, hogy azért van hibája bőven a játéknak, de néha az egyszerű párbeszédek (pl. egy kereskedővel) is váratlanul izgalmas történeteket fednek fel.

Nade. Most a könyvet is a kezembe kaparinthattam. Őszintén szólva, nekem meg sem fordult a fejemben, hogy elolvassam, utólag nem is értem, de hát Zebu azért zseniális ajándékkitaláló, mert jobban tudja, hogy mire vágyom, mint én magam.  

Kicsit féltem, hogy milyen lesz, mert fantasy műfajon belül csak a klasszikusokat olvastam (Tolkien univerzumából A gyűrűk ura trilógiát, a Babót, a Szilmarilokból részleteket, míg Martin világából a Tűz és jég dala sorozatot és a Hét királyság lovagját. Éééééééés ennnyi. Ha a Harry Potter számít, akkor azt is, de azt nem igazán ide sorolnám.

Ami nagyon tetszett a lengyel író művében, az a klasszikus európai mesék átformálása volt. Amúgy amilyen csekély értelmű medvebocs vagyok, nekem csak a második történetnél esett le, hogy ezek a Grimm mesék. És ez azért nem spoiler, mert onnantól kifejezetten vártam, hogy a következő melyik mese lesz. 

Egyszerűen zseniális, ahogyan a jól ismert mese elemeit hogyan facsarja ki, vagy helyezi bele a saját világába a szerző. A főszereplőről, Geraltról nem sokat tudunk meg, de ezt annyira nem bántam, mármint van annyi előzetes tudásom a játékból, hogy el tudtam képzelni a dörmögését, meg úgy általában az egész világot. Persze a prekoncepciók korlátot is szabnak a fantáziának: világos, hogy Geralt számomra úgy néz ki, mint a játékban (és milyen jól néz ki!), de szerencsére volt elég új szereplő vagy szörny, amit "magamnak tudtam kitalálni", elképzelni. 

Ami még nagyon bejött, hogy a könyv olvasásával párhuzamosan befejeztem a Hearts of Stone-t és elkezdtem a Blood and wine kiegészítőt. És tiszta vicc, hogy a regény felénél jártam, de már két döntésemet a játékban befolyásolták az olvasottak. Az egyik ráadásul elég fontos döntéshelyzet volt, a másik inkább csak érdekesség, utóbbit leírom, mert annyira melléktéma, hogy csak na. (Meg amúgy sem olvassa senki a blogom) Szóval azt kell eldönteni, hogy a lovagi tornán (ahol Geralt természetesen nyomozás miatt vesz részt, nem holmi kalandozásból) saját nevén induljon, vagy álnéven. És az álnév (és az álnévvel járó lovagi címer és ruházat) a regény egyik történetére utal vissza. A játékban lévő herold szépen el is mondja, hogy mivel jártas a címertanban, tudja, hogy ezen az álnéven egyszer főhősünk részt vett egy lakomán (ahol természetesen szintén nyomozott). Ez a történet a könyvben a Szépség és a szörnyeteg mese átirata volt, az ottani lakomán vett részt Geralt. 

Olvasmányos. Nem a szerb antali értelemben, de könnyen olvasható, mégsem gagyi. Kicsit talán sok volt az infó (ez amúgy szerintem műfaji probléma), mármint túl sok név, helyszín, az utolsó használati tárgynak is valami idegen csengésű nevet kell adni stb, stb, de ez tényleg műfaji probléma, ez van a Trónok harcában is. A "világteremtés" része ez, értem, de néha kicsit sok, tömény. (Még a játékból hozott háttértudással együtt is). 

moly.hu adatlap

zoenn véleménye a Gamekapocson

  

Never Alone

No, a könyvajánlók mellé becsöppentek most egy játékajánlót is, ez pedig a Never Alone nevű, csodaszép játék, ami egy alaszkai mesén/mondán alapul, s főszereplői egy kislány és egy sarki róka, akik útra kelnek, hogy kiderítsék, mi okozza a falujukat sújtó hóvihart.

Ami tetszett:
- ketten tudtuk végignyomni Zebulonnal
- kulturális háttér: a játékhoz szorosan kapcsolódnak az alaszkai őslakosok életét, kultúráját, mondáit bemutató kisfilmek. A kisfilmek átugorhatók, de igazán megéri megnézni őket, egyrészről érthetőbbé teszik a cselekményt, másrészt érdekes belekukkantani egy másik kultúrába, pláne ha mai napig ott élők mesélnek róla. A kisfilmek nagyon hitelesek, még ha néha úgy is éreztem, hogy egy téma körül forognak (természettel való együttélés nehézsége, a természet tisztelete).
- gyönyörű a grafika a hangulatteremtés szemponjából
- különösen a róka mozgása
- kellő nehézségű, azaz könnyű irányítani, de azért meghaltunk jó párszor
- ehhez kapcsolódik, hogy bár meghaltunk jó párszor, a készítők nagyon érezték, hogy egy-egy pályánál hol legyen automatikus mentés, így nem volt frusztráló (na jó, néha az volt), hogy a legeslegelejétől kellene kezdeni egy-egy pályát. A pályák nehézségi fokozata is szépen emelkedett.
- a két karakter (kislány, róka) más-más képességekkel rendelkezik, és a játék végig motiváló marad, hogy egy-egy helyzetet hogyan lehet közös erővel megoldani.

A képek forrása: A játék hivatalos honlapja

A játék hivatalos honlapja a Ps-en

Tesztek:
gamekapocs
PC guru
game channel