Kazuo Ishiguro: Napok romjai

A könyvtári polcon vettem észre, megtetszett a címe. 

Köszönöm Ishiguro, hogy ilyen szép címet adtál a könyvednek (és neked is, fordító)! Mert csak ezért találtam rá és ezért olvastam el ezt a gyönyörű könyvet! 

Moly.hun olvastam egy nagyon találó értékelést:

"A mű elején csak mosolyog az ember [a főszereplő főkomornyik]  fontoskodó eszmefuttatásain a méltóságról, s ahogy haladunk a történetben, úgy hervad le arcunkról a mosoly, és kezdünk mi is komolyan gondolkodni a kérdésről. Csak mi már arra is rákérdezünk, amire a komornyik makacsul végig nem akar: hogy megérte-e? Hogy a méltóság és a boldogság összeférnek-e." 

Nekem a gyengém amúgy ez a világ, és pont ez a mosolylehervadós érzés van bennem mindig, mikor Szabó Magdától vagy Márai Sándortól vagy Szerb Antaltól vagy Stefan Zweigtől olvasok, mert van egy szépséges pátosza annak a régi "szép világnak", amikről ők írnak (akkor is, ha nem egy időben éltek: Zweig 1942-ben meghalt, Ishiguro regénye az 1950-es évek végén játszódik). 

És a pátosz mögött ott van persze azoknak a koroknak is minden mocska. De hiába van ott a kérdés, hogy megérte-e, meg hogy mennyire kötött volt az a világ, és mennyivel jobb most élni, néha mégis... 

Nem akarok én abban a korban élni, félre ne értsétek, én amúgy sem egy elegáns polgári szalonban üldögélnék, hanem egy hajdúsági tanyán fejném a család összvagyonát, de mégis...

Volt valami elegancia, valami tartás az emberekben, ami mintha eltűnt volna. Amit egyrészről megmosolygok és másrészről mégis vágyom rá. Van erre egy jó példám.

Az egyik professzorunk Budapestről jár tanítani, hetvenes emeritus. Egyik alkalommal elnézést kért, amiért kissé feldúltan érkezett, de - mesélte - nem tud túllendülni azon az udvariatlanságon, hogy az IC vonat fülkéjében a vele utazó férfi csak úgy, kérdés nélkül levette a zakóját. Kérdés nélkül! 

Én már eleve a problémát sem értem, mármint IQ-val felfogom, protokoll meg minden, ismerem a szabályokat, de annyira nem tartom lényegesnek. Mennyi minden más fontosabb, mint egy hülye "zakólevételi protokoll". Ha melege volt, hát levette a zakóját. Nagy ügy! 

Rettenetesen avíttnak és álszent dolognak tartom, ha ezeket a szabályokat alkalmazzuk. Mármint egy ember megítélésben tényleg az a fontos, hogy kérdés nélkül leveszi-e a zakóját vagy sem? Nekem például fontosabb szempont, hogy valaki ne szemeteljen vagy ne foglalja el jogtalanul a fogyatékosoknak fenntartott parkolóhelyet. 

Mégis van ebben valami nagyon szép is. És nem csak elegancia, nem csak tartás A másikra, a többiekre való odafigyelés. Egy belülről fakadó külső kontroll. 

Talán ez kezd eltűnni a világból, amikor mindenki azzal van elfoglalva, hogy neki milyen jogai vannak. A többi emberről,  meg a társadalmi szabályokról, "kötelességekről" meg megfeledkezünk. Például, hogy megkérdezzük a többi utast, hogy levehetjük-e a zakónkat. 

    

moly.hu adatlap (itt olvasható sok ajánlás-elemzés is)

Igazolt hiányzás

 

Második nekifutás lesz, évek óta figyel a polcon, hogy próbálkozom-e vele újra vagy visszaviszem végre anyumékhoz. 

Most adok neki még egy esélyt, az első pár oldal újból halálra idegesített. :) De most megpróbálok legalább a feléig eljutni. Ha akkor is idegesíteni fog, akkor jöhet valami más. 

Pl. az Iskola a határon, szintén újraolvasás...

Rooney: Baráti beszélgetések - vélemény

moly.hu adatlap

No, olvasom Szilvió nagyon pozitív véleményét, és nem tudom azt mondani, hogy nekem nem tetszett a könyv. Viszont annyira biztosan nem. Már a Normális emberekhez viszonyítva sem tetszett annyira (továbbiakban az angol eredeti címre utalva NP) . És nem tudom nem azzal összevetni. Szóval szokásos "spolieres" vélemény:

Tetszett:

Hogy maradtunk a NP közegében. Az ír értelmiségi elit, az egyetemek hangulata mellett most a művészvilág még erősebben megjelent. Mondjuk engem a NP egyetemi hangulata sokkal inkább érdekelt, mint a művészvilág. Blöá  (ja, ez nem ide.) 

Hogy megjelent a főszereplő, Frances betegsége. Endometriózis. Decemberben műtöttek vele, és egyből felismertem a leírás alapján. :D Ez nem vidám, nagyon tud fájni. És nagyon sok nőt érint. 

Frances. Annak ellenére, amit a Nem tetszett részben fogok írni róla, sokkal-sokkal szimpatikusabb volt, mint a szépnek-okosnak beállított Bobbi, akitől a falra másztam. 

Frances és az apja közti kapcsolat ábrázolása. 

Nem tudom eldönteni, hogy mennyire zavart:

A NP-ben sem annyira szerettem a szerkesztési módot, már ami a párbeszédeket illeti. Van annak egy hangulata, hogy nincsenek klasszikus párbeszédek és nekünk, olvasóknak kell sokszor megfejteni, hogy ki mit mond, figyelemfejlesztésnek is kiváló. De én annyira nem tudtam átszellemülni ehhez, míg a NP olvasásakor egy idő után már elkapott a hangulata ennek az írásmódnak is. Most ez kimaradt, a szöveg számomra is szokszor töredékes lett, vagy megakadt az olvasás.    

Ezen biztos nem segített az sem, hogy sok megszakítással olvastam. Ez sokat levonhatott az élményből, pláne mivel Szilvió meg pont azt írta, hogy egy nap alatt olvasta el, és úgy milyen jó volt.

 

Nem tetszett:  

Művészvilág. Blöá. 

Bevallom, bár lehet ezzel most olvasók tömegeit fogom elveszíteni (wahahahha), hogy én nem szerettem Sylvia Plath-tól Az üvegbúrát. Nekem csak nagyon enyhe depresszióm volt, a közelében sem voltam azoknak a dolgoknak, mint Sylvia Plath Esthere vagy a Rooney Frances-e megélt. De mégis halálra idegesítenek az ilyen depressziós sztorik, főleg ha öncsonkításos szarságok is vannak bennük. Totál elveszítem minden empátiámat és szimpátiámat. Miközben azért van sejtésem arról, hogy milyen hülyén tud gondolkodni az ember akkor, mikor depressziós. Tudom milyen, amikor semmit sincs kedvem csinálni, aztán meg amiatt érzem magam szarul (vagy inkább szó szerint szardarabnak), hogy semmit sem csináltam. Lehet pont azért idegesít halálra, mert megijeszt, túl ismerős. Bár én inkább dühnek és megvetésnek érzékelem, amit Frances kiváltott belőlem. -> persze ez lehet pozitívum is, mármint kiváltott belőle érzést, és a főszereplőnek nyilván nem kell hibátlannak lennie. De az öncsonkítástól én akkor is rosszul vagyok.   

A másik, ez az állandó Marxozás-kommunistázás. Értem én, hogy ez Nyugat-Európában teljesen mást jelent, és tisztában vagyok vele, hogy Marx=/= Szovjetunió és gulág, de azért...  

Szép új világ, Dűne

 A Szép új világ sorozatot nagyon szeretném megnézni, bár rettegek, hogy bűn rossz. Láttam promóciós képeket, azok alapján az. A trailer alapján az. IMDb-n 7.1, ami viszont nem olyan gáz. (Igaz, még csak 5000 fő értékelt).  

Persze a Peacock nevű szolgáltató sugározza. Persze kis hazánkban nem elérhető (most még). Marad a kölcsönzés. 

Viszont!

Kirakták a Dűne trailerét is, belenéztem az elejébe, mert ugye az a szabály, hogy nem nézünk előzeteseket, csak ha mi magunk vágtuk. Szóval nem nézünk.

És annyira arra gondoltam, hogy legyen jó, legyen jó, legyen jó!

A Tenet friss moziélmény, hatalmas csalódás volt, pedig azt is annyira vártam, annyira szerettem volna, hogy jó legyen! (Nem az.) 

Amennyit láttam, annyi alapján a Dűne jó lesz. És Timothée Chalamet továbbra is szépséges, és még csak 25 éves (zokogok!).  Nyeszlett és nekem ez a gyengém. 

kép forrása