Erich Kästner - Három ember a hóban

A könyvtárban van egy vicces kis könyvespolc, mindig valami speciális tematika köré gyűjtik rá az ajánlott könyveket, volt például országok szerinti ajánló is, legutóbbi látogatásomkor azonban a közös pont az ajánlott könyvekben egyedül a borítójuk színe volt.

Meg is lepődtem, mikor először megláttam a hatalmas polcot, tele kék könyvekkel. :)

Nyilván egyből odagaloppoztam, és leemeltem Erich Kästner Három ember a hóban című regényét, beleolvastam, és úgy gondoltam, jó lesz.

És jó is volt: könnyed, humoros, tele helyzetkomikummal.

Ajánló a Moly.hu-n

Tényleg jó móka volt, kicsit nekem olyan Csengetett Mylord? -os életérzésem is volt közben, meg persze sokat gondoltam olvasás közben Rejtő Jenőre és Szerb Antalra is - azért azt lássuk be, a műfaj magyar képviselői ezerszer jobbak.

Mert élvezetes olvasmány volt a Három ember a hóban, és ajánlom is mindenkinek - különösen a nyári melegben frissítő olvasni - de kicsit néha már túl bárgyú és bugyuta volt (talán a túlmagyarázások miatt?). De a nyelvezete szép, és sokszor nekem már ez is elég.

A fene egye a sznob fajtámat.

A 2018-ban látott kedvenc filmek és sorozatok

Zebulonnal szavazást tartottunk, és a következők lettek 2018 kedvencei:

Dunkirk
Ready Player One
Searching
A Quiet Place



Sorozatokat tekintve amiből választani lehetett - és félkövérrel kiemelve a "nyertesek":

• Kidding 1. évad
• The sinner 2. évad
• Bodyguard (nem volt rossz)
• Maniac (nem fogott meg)
• Atypical 2. évad
• Castle Rock (pffff)
• Broad city 3. évad (őrültek, imádom őket)
• Homeland 7. évad (az előző évadok jobbak voltak)
• Who is America? 
• Éles tárgyak
• Killing Eve 1. évad (a 2. epizód az év egyik legnagyobb sorozatélménye volt nekem, de ez kevés volt a kiemeléshez)
• Patric Melrose (ebből pedig egy-egy jelenet égett bele a retinámba - nagyon kemény témáról szól, elég jól, de talán pont a témája miatt nem tudnám kedvencek közé sorolni)
• A szolgálólány meséje 2. évad (nyehhh, persze nézni fogjuk tovább)
• Westworld 2. évad (bruhhhh, bénasáááág)
• 13 reasons why 2. évad (okés)
• Love 3. évad (? Zebu nézte, nem tudom, végig-e)
• American Crime Story 2. évad
• Terror (1. évad kb. a feléig, nem véletlenül kaszáltuk)
• The Alienist 1. évad (okés volt, de nem sok maradt meg belőle)
• American Gods 1. évad (látványos, de unalmas massza volt jó színészekkel)
• Big Little Lies 1. évad
• The End of the F***ing World (jó kis mini sorozat volt, remélem nem lesz folytatása)
• The OA (fű, ez valami misztikus izé volt. Ebből se maradt meg sok, de szórakoztató volt)
• Skam - csak én néztem 1-4. évad, nekem a 2. tetszett a legjobban. 

SKAM

Amiről még írni akartam, az a Skam című norvég ifjúsági sorozat. Most daráltam le az első három évadot, és a negyedikbe még csak belekezdtem, de a lelkesedés nem hagyott alább, sőt.

M. fel is tette a kérdést - valahogy így:

"Mi a csudáért nézel egy norvég nyelvű sorozatot (angol/magyar felirattal)?"

Nos, a sorozatba két szálon futottam bele 

1) comment.com-on

2) youtube-on

Előbbit időnként áttekerem, a Skam-ról szóló cikket el is olvastam, de nem győzött meg annyira, hogy belenézzek. A másik szálon meg ugye a homofil mániám miatt bukkantak fel a 3. évad szerelmespárjáról szerkesztett rajongói videók újra meg újra, míg végül egyszer rá nem kattintottam egyre, hogy mit akar ennyire az arcomba tolni a tube. Hamar rájöttem, hogy ez az a sora, amit commenten is ajánlottak. 

Aztán az epizódokat megtaláltam először angol felirattal, majd teljesen véletlenül magyar felirattal is. A legviccesebb, hogy alapvetően a harmadik évad miatt vágtam bele, erre eddig az volt a legunalmasabb. A sorozat pedig nagyon hamar bevonzott, aminek egyrészt az az oka, hogy infantilis vagyok, másrészt az, hogy a sorozat jó. A történetek egyszerűek, hétköznapik, így hihetők is. A szereplők szerethetők, nincsenek fekete-fehér, jó kontra gonosz emberek.

A sorozat norvég középiskolások mindennapjait mutatja be, minden évad más szereplőt emel a középpontba. Az első évad az első középsulis nappal kezdődik és egy barátok nélkül maradt leány botladozását nézhetjük, ahogy szépen kialakul körülötte egy squad csupa kívülálló lányból (például csatlakozik hozzájuk a muszlim Sana, akit a elején nem annyira bírtam, de a negyedik évadra, aminek ő a főszereplője, már nagyon érdekelni kezdett), miközben a párkapcsolatával is küzd. 

A második évad (a kedvencem) totál meglepetés volt számomra, és annyira semmitmondó, klisés a történet (a "jókislány" és a "rosszfiú" egymásra talál), de mégis ehhez köthető a kedvenc jelentem:

Noora amúgy is az első évadtól a kedvencem volt, mert tényleg olyan túlidealizáltan, ugyanakkor mégis hihetően (hitelesen?) jókislány, vele tudtam a legkönnyebben azonosulni, csak én sosem voltam olyan menő. :D Az a szép amúgy a sorozatban, hogy a nagy egymásra találás mellett sok más nagyon komoly témát is érintenek benne, mint a szexuális erőszak/visszaélés, a verekedés és háború jogossága, anorexia (utóbbi totál kimondatlanul, de ehhez a témakörhöz kapcsolódik egy másik kedvenc jelenetem Noora és Vilde között). 

A harmadik évad is olyan, hogy alapvetően arról szól, hogy a főszereplő fiú megküzd a szexuális orientációjával, de emellett SPOILER a mentális betegségek, vagyis egy konkrét mentális betegség okozza a konfliktust. 

A negyedik évadból eddig 3 részt láttam, Sana és a kulturális különbségek vannak a középpontban. 

Tetszik, ahogyan a technológia megjelenik és olyan organikusan illeszkedik a fiatalok mindennapjaiba, mint a való életben. Tetszik, hogy a szórakozás, dohányzás, alkohol, füvezés ott van, de nem tolták túl a biciklit (mint a Skinsben). Tetszik, hogy egy általam nem ismert kultúrába engedett betekintést. Tetszik, hogy a színészek hihetők, hitelesek, mégis mind olyan szépek*. Tetszik, hogy a konfliktuskezelésre adnak alternatív megoldásokat az ordibáláson túl. 

Furcsa, hogy mindenki ennyire gazdag. Gondolom azért Norvégiában sem ez az átlag. Furcsa, hogy a szülők ebben a sorozatban sem jelennek meg (vagy csak nagyon marginálisan). Furcsa, hogy ami mégis kiderül a szülőkről, az elég gáz (most komolyan, a 15-17 éves gyerekeiket ott hagyják és lelépnek?! Ez derül ki Williamről, Nooraról, Evaról, Isakról).   

Skam tag a comment.com-on 

Index Kultúr

* Oké, most tényleg nem akarok egy Noora-fangirl klubot alapítani, de annyira szép az a kislány (na jó, 22 éves)! Egy ideig totál zavarban is voltam, hogy miért látom ennyire szépnek, aztán megvilágosodtam. Fényképen nem jön ki, de rájöttem, hogy Josefine Pettersen teljesen Tom Hiddlestone-ra emlékeztet. :D

Forrás

Forrás

2018. október-november (félig-meddig) olvasottak

Olvasni keveset olvastam, illetve igazából egy könyvet, Anna Gavalda Szerettem őt című regényét olvastam végig, egy másikkal (Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre) még szenvedek, de szerintem fel fogom adni, nem fogtak meg a karakterek, és így nem is érdekel a történetük - illemből meg minek olvassam. 

Na, de Gavalda regényéről annyit, hogy sajnos én két részletben olvastam, és a kettő rész között elég sok idő telt el, pedig ez egy egyestés regény -  az ember leül valamikor egy esős őszi szombat délután és végigolvassa. Nekem az a törés sajnos kihatott az olvasmányélményemre, pont megtörtem a regény szépen felépített érzelmi ívét. Az írásmódja nagyon furcsa volt, anyum úgy adta ide, a két könyvet, hogy a Gyógyír északi szélre a ponyva, ez meg a szépirodalom. De azok a nagyon rövid szakaszok, meg amikor nem tudod, hogy a következő bekezdés még az előző "jelenet" közvetlen folytatása vagy tíz perccel később, vagy egy nappal később történik, azért az néha zavaró volt számomra. A regény mondanivalójával meg totál nem tudok egyetérteni (nem is kell), engem - ahogy a főszereplőt is - inkább kiakasztott. Lehet túl fiatal vagyok még, meg értem, hogy egy életünk van bla, bla, de SPOILER az após akkor is egy gyáva alak volt (bár ezt ő is belátja önmagáról), így viszont akkor meg mit siránkozik. Na mindegy, biztos fiatal vagyok még ehhez. Az írásmódról még annyit, hogy szinte végig Máté (wm blogger) stílusára emlékeztetett és elég nehéz volt tőle elvonatkoztatni. :) 

Moly.hu adatlap  

2018 augusztus-szeptemberi olvasottak

John Green: Csillagainkban a hiba
Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs
John Banville: A tenger

Olvasnivaló

Leila Slimani: Altatódal
Sarah Perry: Az essexi kígyó
Paula Hawkinw: A víz mélyén
P. D. James: A halál jár Pemberlyben
Michael Chabon: Ragyog a hold
Lukasz Orbitowski: Egy másik lélek

Sosem voltál itt [You Were Never Really Here] 2017

IMDb

Mafab

Szokásos módos SPOILERES vélemény. 

Bár ezt amúgy baromira felesleges leírni, mert bármilyen filmajánló oldalt megnézek (IMDb-től a port.hun át a kritikákig) mindenhol leírnak MINDENT a filmről. 

És ezzel el is rontják az egész filmet. Én is olvastam a filmajánlókat, és szerintem ezzel a filmélményt azért kicsit elrontották. 

Szerencsére én csak annyira emlékeztem, hogy a főszereplő karakter kislányokat ment meg. De bakker, már ez is spoiler!

És most megint muszáj kicsit írnom a vesszőparipámról, a trailerekről. Hogy mennyire nem éri meg trailereket nézni, és hogy a teaser mennyivel jobb műfaj! Komolyan nem tudom amúgy, mi szükség van a trailerre, vagy miért kellett ennek a két műfajnak különválnia. Én értem, hogy be kell vonzani az embereket a moziba, de vannak filmek, aminek az atmoszféráját teszik tönkre azzal, hogy előre a szánkba rágják a dolgokat.

De olyannal ritkán találkozom, hogy a "hivatalos" írott ajánlóban "elrontják" a filmet. 

Mert a Sosem voltál itt-nek szerintem pont az a lényege, hogy szépen magadtól teszed össze a dolgokat. Magadtól jössz rá, mi történhetett a főszereplővel gyerekkorában. Magadról jössz rá, hogy FBI ügynök volt. Magadtól jössz rá, hogy katona volt. És hogy miket látott, miket élt át, aminek hatására ennyire szétcseszett a pszichéje.  Nincs kimondva, hogy az anyja Alzheimeres, nincs kimondva, hogy az ügynöke az ügynöke. Sosem mondja ki egyik szereplő sem, hogy valószínűleg a Nina apja vastagon benne volt abban, hogy a kislánya pedofilok kezére jutott, mivel a valóságot nem tudjuk meg. Csak azt, hogy a főszereplő mint GONDOL, mi történhetett. És mindezt vizuálisan kifejezve, szavak és magyarázat nélkül. 

Én azt sejtem, a rendező azt szerette volna, hogy ezekre a dolgokra a néző magától jöjjön rá. 

Azt írtam, annyit tudtam előzetesen a filmről, hogy a főszereplő elrabolt kislányokat ment meg. És hogy már ez is spolier. És mekkora! A film első 5-10 percében, míg a főszereplőnk el nem jut az ügynökég, nem tudjuk, hogy mi történt. Annyit látunk, hogy egy hotelszobában mindenféle gyanús eszközöket összeszed a főszereplőnk egy szemeteszsákba. Azt látjuk, hogy van egy véres kalapács. Hogy van egy fénykép egy kislányról, amit eléget. Hogy bujkál, a hotelből a hátsó ajtón oson ki. 

Ezek alapján arra is lehetne gondolni, hogy pont ő az agresszor. 

Na mindegy, ez már így történt, a trailereket eddig is kerültem (a Love, Simon kapcsán még majd szintén szóba fogom hozni), de valami alapján meg csak el kell dönteni, hogy egy film érdekel-e vagy sem. Eddig ott volt az írott ajánló. Most már azokat is kerülni kell?

Másrészről persze segített a film értelmezésében az "előzetes tudás", nyilván így, hogy tudtam, hogy a főszereplő a jófiú és neki kell szurkolni. Pont a film minimalizmusa (jesszu', alig volt benne párbeszéd!) és az ezzel szemben a vizuálisan nagyon is beszédes emlékkép-bevillanások teremtik meg a film sajátos hangulatát. 

A ki nem mondottság máshol is megjelenik: például amikor Joe elmegy először kimenteni Ninát, akkor a őrök leszerelését sosem mutatják élesben, hanem a biztonsági kamerákon keresztül látjuk, sokszor azt is csak utólag (azaz a rosszfiúk már a földön hevernek). Zebulonnak ez a megoldás kifejezetten nem tetszett, nekem is volt hiányérzetem, kissé "hiteltelenné" tette a figurát, másrészről tetszett, hogy nem egy "fröcsögjön a vér" típusú akciójelenetet láttunk. A rendező itt is ránk bízta, hogy elvégezzük a piszkos munkát és elképzeljük a mocskos részleteket.

És ha egy kifejezéssel kellene jellemezni ezt a filmet ez lenne: ki nem mondottság. 

A Sosem voltál itt két(-három) nagyon komoly témával foglalkozik, hiszen a gyermekprostitúcióra kényszerítés, a poszttraumás stressz szindróma és érintőlegesen az Alzheimerrel való küzdelem (vagyis egy Alzheimeres családtagról való gondoskodás nehézségei) külön-külön is kemény témák, s láttunk is már ezekkel foglalkozó nagyon jó filmeket. A Sosem voltál itt-ben tetszett, hogy annak ellenére, hogy mind a három témakör nagyon komoly és rengeteget lehetne beszélni róla filmes nyelven, a rendező kb 90 percben tudott róluk úgy mondani valamit, hogy nem éreztem kevésnek egyiket sem. 

A film erősségei még:

- A jelenet Joe és az anyja gyilkosa között zseniális volt. 

- Ami nekem a Miami helyszínelők típusú sorozatokban/filmekben mindig hiányzik: hogy ebben a filmben megmutatják, hogy egy bűnüldözéssel, rendfenntartással foglalkozó embert (itt ugye FBI ügynököt, katonát) mennyire tönkre tud tenni lelkileg a munkája. Hogy mennyire nem lehet feldolgozni azt, hogy látod mások halálát, hogy nem tudsz mindig segíteni, hogy későn érsz oda, hogy találkozol azzal, hogy felfoghatatlan gonoszság van az emberekben. Azért persze láttunk már erre példát, a zseniális The Killing mindkét nyomozója, Holden és (yo yo) Linden is nem véletlenül voltak annyira szétcsúszva. 

- Joaquin Phoenix. Ez az ember zseniális. Minden tiszteletem az olyan színészeké, mint Matthew McConaughey vagy Christian Bale, és ebbe a körbe felveszem Phoenixet is, hiszen hihetetlen, mennyire könnyen gyűlölhető karakter volt a Gladiátorban vagy mennyire imádnivaló a Her-ben és most mennyire nyomasztó a megtört magánnyomozó szerepében.     

Mások kritikái:

     

Berecki Beáta Hajnalka - Filmtett

Kata SWL - Smoking Barrels

BZSU861 - Moziverzoom

Nézze meg az ember!