Sorozatlista

Néha saját magunknak sem árt végiggondolni, milyen sorozatokat nézünk...

Trónok harca
Walking dead
The Knick
Americans
Rectify
Marco Polo
Friday Night Dinner
Bates Motel
Broad City
Leftovers
The fall

Csak Medea:
Looking
Black Mirror
How to get away with a murder

Csak Zebulon:
Love

Még kérdőjeles, hogy folytatjuk-e
Mr Robot

Broad City 1. évad

Befalatoztuk a Broad City 1. évadát. Jók kis sorozat, nagyon zakkant szereplőkkel, az alkotók, gondolom, még a szereplőknél is többet füvezhettek, hogy ilyen idióta karakterek és helyzetek kipattanjanak a fejükből. 

IMDb

Sorozatjunkie

Február legjobb és legrosszabb filmjei

Nos, úgy jártunk, hogy a sorozatok lenyomták februárban a filmeket (ha már előfizettünk a Netflixre...), így összesen három filmet láttunk: a Félvilágot, a Solance-t és a Szemekbe zárt titkok (2009-es spanyol-argentin eredeti). 

Három filmből szavazni nincs sok értelme, de annyiban megegyeztünk Zebulonnal, hogy a Szemekbe zárt titkok volt messze a leggyengébb film, művészeskedő, baromi lassú... 

A Félvilág meg a Solance meg jók voltak, minden erényükkel és hibájukkal, de egyik sem volt azért annyira kiemelkedő. Ha választani kéne, talán és ez egy hatalmas talán, azért mondanám a Félvilágot, hogy ezzel is támogassam a jó magyar filmeket.  

Solace (2015)

Solace - Gyilkos ösztön
2016. február

IMDb

Jó kis alap krimi, ha az ember túl tudja tenni magát a médiumos-gondolatkolvasós-práhuzamos idősíkos blablán.

Olvasónapló: Neked adom a Napot (Jandy Nelson)

Ezt a könyvet is névnapomra kaptam, csak Pierrtől (melegséget is érintő könyvet a meleg sógortól -  milyen elcsépelt már... Csak vicceltem, szerintem Pierre bele se kukkantott, hogy mi ez a könyv, ő lenne a legjobban meglepve, hogy az egyik szereplő meleg, de Zebulon súgott neki, hogy ez a könyv a vágyam)

moly.hu-s adatlap

Be kell valljam, nagyon hasznos lenne, ha minden könyv borítóján - vagy legalább a fülszövegben - lenne egy rövid "trailer" a könyvről. Nem, nem olyasmikre gondolok, hogy "Elragadó és egyszerre hátborzongató - Stephen King". Nem. Nem ilyen semmitmondó sablon reklámszövegekre gondolok, hanem amik tényleg visszaadják egy könyv hangulatát. 

Ez azért lett volna hasznos, mert közvetlenül A lánya a vonaton c. könyv után kezdtem el olvasni Nelson könyvét, és mivel nem tudtam, mire számítsak, a könyv egyharmadáig teljesen értetlenül lapoztam oldalról oldalra. A sok elcseszett életű nyomozó (Gyiloktáska, Kakukkszó) és a még elcsesezettebb alkoholista főhősnő (A lány a vonaton) után nehéz volt belehelyezkednem két művész kamasz és a zakkant művészcsaládjuk életébe. 

És őszintén szólva, a könyv feléig inkább idegesített ez a sok művészieskedő maszlag, meg a szenvelgés, meg önsajnálat, meg a két főkarakter sajátos elbeszélői stílusa, aztán fokozatosan kezdtem elfogadni, hogy ez egy ilyen könyv, s ahogy a két főszereplőnk (két alternatív lelkű kamasz - egy ikerpár! ) történetszála egyre inkább összeér, egyre izgalmasabb lesz a történet.

Az ikerpár fiú tagja, Noah szemén keresztül a 13-14 éves kori eseményeket látjuk, míg a lány, Jude, a két évvel későbbi helyzetet mutatja be, mikor már 16 évesek. 13-14 éves korukban ugyanis történik valami, ami miatt a korábban egymásra hangolódott ikerpárt elválasztja, s már-már egymáshoz sem szólnak. 

A könyv különlegessége - ami az elején engem nagyon zavart - hogy mindkét szereplőnek van egy-egy furcsasága: Noah fejezeteiben az színesíti az elbeszélést, hogy a történteket a 13 éves művészpalántánk mindig elképzeli egy-egy festményként. Például a regény elején, mikor idősebb fiúk zaklatják (konkrétan le akarják dobni egy szikláról az óceánba), ilyesmik jutnak az eszébe: "Önarckép: Erdei temetés", vagy "portré: A fiú, aki elvonul a tengerrel". Az elején ez számomra nagyon dilinyós benyomást keltett, mármint hogy valakit épp veréssel fenyegetnek, neki meg azon jár az agya, hogy hogyan festené le?! De mivel nagyon következetesen megy végig ez a regényen keresztül, és a regény végén igazán szépen köszönnek vissza ezek a borzasztóan asszociatív és elvont "fejben festéses" víziók, ezért tényleg csak el kell fogadni, hogy ez a karakter bizony ilyen. És ezzel a módszerrel tényleg egész kreatív módon fejezi ki az író a karaktere kreativitását. 

A nővére, Jude történetmesélésének "különlegessége" már jobban zavart, s azt a regény végégig nem tudtam elfogadni, irritált. A meghalt nagymamájuk rájuk hagyott egy bibliának nevezett babonákat összegyűjtő könyvet, és Jude kábé minden lépését és gondolatát ennek rendeli alá. Az, hogy a halott nagymamája szellemével beszélget, az engem nem zavart, de ez a túlzott babonásság nagyon - nehogy attól legyen már valaki egyéniség, hogy hagymát hordoz a zsebében...

A regény nagyon szépen jeleníti meg a haragot, a bosszút, a bűntudatot, és a megbocsájtást, a családi kapcsolatok kuszaságát, az anyai és apai szeretet miatti féltékenységet - s mindezeket az önismeret (ön-elfogadás) és a saját művészi hang megtalálásának  kihangsúlyozása mellett teszi. Homofóboknak sem kell rettegni, a homoszexualitás nagyon partvonalon, és - hogy is fogalmazzak - nagyon tapintatosan jelenik meg. 

Összességében: nagyon lassan vonzott be a könyv, egy-egy dolog végig zavart, de a könyv egyharmada-fele után, ahogy a szálak kezdtek összeérni, a regénynek úgy sikerült körülöttem lebontania a falakat, mint egy spanyol kőfaragónak. :) S a regény végére, bár kicsit minden walt disney-sen, túlságosan is a helyére kerül, azért valljuk be, így logikusabb.  

Mások is olvasták:

Tibi, medai-addict

Kelly, Kelly és Lupi olvas

Szij Barbara, Humen magazin

   

Olvasónapló: A lány a vonaton (Paula Hawkins)

(fúúú, annyi bejegyzés van vázlatban, muszáj elkezdenem ledolgozni a lemaradást, de közben meg folyamatosan nézzük a filmeket meg a sorozatokat...)

moly.hu-s lap

Zebulontól kaptam névnapomra ezt a krimit. Igazából, mikor kiválasztottuk (igen, együtt vettük meg, aztán pár napra elzárta tőlem és csak a felköszöntésemkor kaptam meg), akkor úgy tudtuk, hogy az a nő írta, aki a holtodiglant, és ilyen szempontból kicsit buta a könyv borítója, mert abból is arra következtettem. Azóta megtanultam, hogy a Holtodiglant Gillian Flynn írta, ezt a könyvet pedig ugye Paula Hawkins. 

A regény  egyik főszereplője Rachel, aki ingázóként minden nap elvonatozik egykori háza előtt, és nem tudja megállni, hogy ki-kitekintsen az ott lakókra. Az egyik ott lakó párra (akiket nem ismer, mert az ő költözése után kerültek oda) felfigyel, el is nevezi őket magában, kitalál nekik egy képzeletbeli ideális életet - amilyenre ő is vágyik. A regény másik főszereplője pedig az a nő, akit Rachel kifigyel a vonatból. 

A két szereplő narrálásában, az ő szemükön keresztül ismerjük meg a történetet - később még beesik egy harmadik nő nézőpontja a képbe. Kicsit az elején megzavart, hogy a két főszereplő történetszála időben elcsúszva következik egymás után, így ugrálunk a múltból a jelenbe és vissza, ahogyan Rachel (jelen) és a másik nő (múlt) szűrőjén keresztül egyre bonyolódik a cselekmény. 

A vélemény szokásos módon SPOILERES

Ami tetszett:

- az alkoholizmus bemutatása 

- a családon belüli erőszak egy nagyon érdekes formájának bemutatása

- izgalmas cselekmény

- olvasmányosság

Azt nem tudom, pozitív vagy negatív, hogy viszonylag hamar rájöttem, hogy ki a gyilkos, de persze több potenciális "jelölt" is felbukkan a kellő helyeken. 

David Bowie

Sorban haltak meg olyan hírességek, akikről a hírek is beszámoltak, tele volt a facebook meg a 9gag is megosztásokkal. Alan Rickman halála meg is érintett, kedveltem nagyon, több szerepéért is, persze Piton professzorként, az Igazából szerelemben nyújtott alakításáért és a Robin Hood-os főgonoszként is nagyon a szívembe zártam.

David Bowie-t tudtam ki, de valamiért azt hittem, nincs igazán közöm hozzá, mire egymást követő napokban két videó is szembe jött velem a jutyúbon, figyelmeztetve arra, hogy senki sem kerülhet ki akkora zenei alakot, mint Bowie. :)

Szóval, az egyik, amiben Bowie is benne van, és imádom, az az Under Pressure.

 

A másik - s ezért erre a blogra került a bejegyzés, és nem a másikra - a C.R.A.Z.Y. c. francia-kanadai film egyik jelenete. A filmet meg szeretném nézetni Zebulonnal is, remélem, egyszer rá tudom venni. Eddig mindig nyafogott, hogy "jaaaaaj, buzis film", pedig ez egy olyan "bizis film", amiben aztán tényleg nem ez van a középpontban. Minden heterónak jó szívvel ajánlom (különösen meleg gyerekek szüleinek), egy gyöngyszem az a film! Na, de a lényeg az a jelenet, amiben főhősünk - egy lázadó, önmagát kereső kamaszfiú, Bowie rajongó - épp teli torokból énekli a kedvenc dalát:

Szóval, köszi, Bowie! És tudom, hogy az életműved jóval több ennél, de az én életemben így vagy jelen.