Anyu ajánlására kölcsönöztem ki az apu-könyvtárból.
Tetszett a könyv, bár bevallom, kicsit lassan húzott be, apránként olvastam el az elejét, többnapos kihagyásokkal, aztán az utolsó harmadát már egy szuszra. (Nem egy hosszú regény.)
Nagyon szép az atmoszférateremtése Bariacco-nak, de a regény olvasása során folyamatosan volt egy kis hiányérzetem, hogy egy csomó dolgot nem mond ki "rendesen" a szerző, s inkább ránk, olvasókra és a mi fantáziánkra bízza, találjuk ki. Ilyenek például maguk a portrék is, de sokszor az elvileg fontos és meghatározó mondatok, amiket a szereplők közölnek egymással.
No, Rebecca karaktere nyilván a kedvencem volt, a címszereplő Gwynt is egészen bírtam, meg persze a fejkendős hölgyet, Tomot, a villanykörte-készítőt... Olvastam olyan könyveket, ahol nem volt sok szimpatikus karakter, ebben a könyvben mindenki szerethető volt. (Valamennyire még a fiatal lány is, akiről az utolsó portré készült.)
