2019. szeptember 8., vasárnap

Sally Rooney - Normális emberek


A könyv cselekményéről: 



Annyiszor jött szembe 2 héten belül ez a könyv, hogy mikor apumnak ajándékot néztünk a könyvesboltban, véletlenül kinyenyerésztem magamnak ezt a könyvet. (Nem szándékoltam megvenni, de annyit nyaforásztam arról, hogy el akarom olvasni, mert a "csapból is ez folyik", hogy M. megvette nekem. 

Arra világosan emlékszem, hogy a neten többször is felugrott hirdetésben a könyv, de egy instán frissen bekövetett lány írt a könyv borítójáról. Erről: 

Az volt róla a vélemény az insta posztban, hogy érdekelte a lányt a cím alapján a regény, de a borító visszariasztotta. 

Ez egy riasztó címlap? Engem meg pont ez motivált! A regény elolvasása után pláne azt mondom, hogy zseniális választás volt. (Engem személy szerint az riaszt vissza, ha egy regényen félmeztelen fickó van, sosem vennék a kezembe olyan könyvet. Blöá.)  

No, magáról a regényről:
Nekem az írásmód (szerkesztési mód?) nem tetszett, én nem bírom, mikor a párbeszédek egymásba folynak, mármint arra gondolok, hogy nem gondolatjellel jelezte az író a párbeszédeket. Kicsit nekem néha egy nagyon alaposan megírt forgatókönyvnek tűnt - de csakis az elején. Aztán, biztosan azért is, mert megszoktam ezt a fajta írói-szerkesztői stílust, meg ahogyan mélyült a történet, úgy egyre jobban bevonzott a regény. A nyelvezete is tetszett. 

Volt a regény vége felé egy nagyon érdekes jelenet, mikor a főszereplő srác depresszióval és pánikrohamokkal küzdött, és egy totál véletlen, marginális emberi kapcsolat (találkozás) zökkentette ki ebből, s adott neki motivációt a változáshoz. Rettenetesen tetszett ez a véletlen-szerűség. 

A karakterek szimpatikusak voltak a hibáikkal együtt, én a sráccal (Conell) tudtam jobban hasonulni. Az egyik moly-hu véleményben nagyon lehúzták a két fiatal kapcsolatát, mondván, hogy kínlódás az egész, és ebben azért van valami, mert a konfliktusok forrását nagyrészt az adta, hogy nem kommunikáltak megfelelően (ami azért vicces, mert a barátságuk-szerelmük intellektuális kapcsolat is (a nyilvánvaló fizikai vonzalom mellett). 

Szóval ja, néha fárasztó volt, de számomra rettenetesen érdekes is, de nem a két főszereplő kapcsolatának alakulása miatt, hanem - szakmai ártalom - a társadalomleírás, az ír egyetemi- és értelmiségi élet leírásai miatt, amik ugyan csak díszletként a háttérben húzódtak meg, de minden ezekre irányuló mondatot imádtam. Annyira, hogy az egyik órámon fel is fogok olvasni a regényből  Bourdieu illusztrálására. Ez van, jobban izgatott egy munkás fiú helytállása az ír elitegyetemen, mint a gazdag, sérült lelkű szerelmével való kapcsolata. Én sem vagyok normális ember? :)

     

2019. július 19., péntek

Erich Kästner - Három ember a hóban

A könyvtárban van egy vicces kis könyvespolc, mindig valami speciális tematika köré gyűjtik rá az ajánlott könyveket, volt például országok szerinti ajánló is, legutóbbi látogatásomkor azonban a közös pont az ajánlott könyvekben egyedül a borítójuk színe volt.

Meg is lepődtem, mikor először megláttam a hatalmas polcot, tele kék könyvekkel. :)

Nyilván egyből odagaloppoztam, és leemeltem Erich Kästner Három ember a hóban című regényét, beleolvastam, és úgy gondoltam, jó lesz.

És jó is volt: könnyed, humoros, tele helyzetkomikummal.

Ajánló a Moly.hu-n

Tényleg jó móka volt, kicsit nekem olyan Csengetett Mylord? -os életérzésem is volt közben, meg persze sokat gondoltam olvasás közben Rejtő Jenőre és Szerb Antalra is - azért azt lássuk be, a műfaj magyar képviselői ezerszer jobbak.

Mert élvezetes olvasmány volt a Három ember a hóban, és ajánlom is mindenkinek - különösen a nyári melegben frissítő olvasni - de kicsit néha már túl bárgyú és bugyuta volt (talán a túlmagyarázások miatt?). De a nyelvezete szép, és sokszor nekem már ez is elég.

A fene egye a sznob fajtámat.